Magyar pantheon

Könyvünkben százötven jeles magyar arcképét látja s rövid jellemzését olvashatja a közönség. Mivel hiteles arcképeket voltaképp csupán ezredévünk második feléből kapunk, ezért történelmünk utóbbi öt évszázadából talál hírességeket az olvasó e könyvben. A névsor nem teljes; nem is lehet az. Azok azonban, kiket most mutatunk be, ha csak egy részét teszik is a hazáért legtöbb érdemet szerzetteknek, mindnyájan méltók arra, hogy a magyar pantheonban éljenek tovább.

Hősök, államférfiak, főpapok, tudósok és írók mellett előtérbe lépnek a földművelés emelésén fáradozó gazdák, az iparosok, kereskedők; sőt nagyobb élénkséget találunk a képzőművészetek, a festészet és szobrászat, valamint a színészet terén is. Azok, kik vállvetve alkották meg a mai Magyarországot, körülbelül együtt vannak e könyvben, melynek fő célja a történelmi tudat és ami ezzel jár, a hazafias érzület növelése.

A történelem betűi nem holt betűk: beszélnek és tanítanak, s a belőlük levonható tanulságok elől nem zárkózhat el a nemzet. Ifjúnak és öregnek egyaránt becsülni kell tudnia a régieket, azt a múltat, melyben állami létünk s egész társadalmunk gyökerezik. Nem hozhat létre az a jövőre kiható jeles alkotást, kinek nincs érzéke a letűnt nagyságok érdemei iránt.

Bár szívébe zárná minden magyar azoknak erényét, kiket szerény könyvünk, a „Magyar Pantheon” hoz emlékezetébe!

(Részlet az először 1884-ben megjelent könyv előszavából)

A kötet összeállítója, Márki Sándor (1853–1925) korának neves történésze, a kolozsvári, majd a szegedi egyetem professzora. Könyvet írt többek között Dózsa Györgyről, II. Rákóczi Ferenc életéről és az 1849–49-es forradalom és szabadságharc történetéről.

Előszó

Részlet a könyvből