Madarak képeskönyve és színezője

Címlap: sárgarigó (Oriolus oriolus)
Elnevezése aranyos tollazatára utal. Számos népi neve tanúsítja népszerűségét: aranybegy, aranymál (mál: mell), aranymálinkó, sármálinkó (sár: sárga), sárga lórió stb., amelyek mind a gyönyörű tollruhára vonatkoznak. A sárgarigó, amint azt az egybeírás is jelzi, nem rokona a rigóknak, nevét pusztán habitusa alapján kapta. A hím éneke egyike a legkellemesebb madárénekeknek. Szavát a népnyelv úgy értelmezi, mintha azt kérdezné, hogy „kell-e-dió-fiú?” Időnként kellemetlen, érdes, nyávogó hangot is hallat. A trópusi Afrikából a sárgarigó csak akkor tér vissza költőhelyére, amikor itt a fák már kilombosodtak. Nálunk ártéri erdőkben, ligetekben, fasorokban, alföldi akácosokban, nyárfásokban, arborétumokban, tanyák facsoportjaiban sokfelé megtelepszik.
1. kis fakopáncs (Dendrocopos minor)
A legkisebb európai harkályfaj, alig verébnagyságú. Közepesen gyakori, de ritkán szem elé kerülő állandó madarunk.
2. kék cinege (Cyanistes caeruleus)
Népi neve: molnárcinke, fehér arcára és sapkájának fehér szegésére utal. Éneke a széncinkéénél több szótagú, csengő ciű-titi… ciü-titi… ciű-titi- v. ci-ci-trere-szerű finom kis trillázás. A terepen a kék cinkével ritkábban találkozunk, mint nagyobb rokonával.
3. csörgő réce (Anas crecca)
Hangja jellegzetes rövid, dallamos kri-kriik-prik, kvek-kvek. A táplálkozó récecsapat „beszélgetése” halk sípolássá folyik össze. Hangja alapján kapta a kis pergő réce nevet. Egyéb népi nevei: apró réce, mert ez a legkisebb vadrécénk; tükrös ruca, mert ragyogó zöld színű, nagy szárnytükre van; ezreskacsa, mert „költéskor néha ezres csapatokban jár”. Sebes, fecskeszerű röptéről hívják fecskerécének is. Magyarországon ritka fészkelő, de gyakori átvonuló.
4. fehér gólya (Ciconia ciconia)
Legnépszerűbb madaraink egyike. Faluképünk nem lenne teljes a fészkében álló, hátravetett fejjel kelepelő, vagy a nyújtott nyakkal, kifeszített szárnyakon vitorlázó gólyamadár nélkül. Költészetünkben is kitüntetett helye van. A fecske mellett a gólya a magyarok legsajátosabb tavaszhirdetője és a tél közelségét jelentője. Ők hozzák meg, ők búcsúztatják el nyarunkat. Népi nevei: cakó, házi gólya, esztrág, eszterág. Kattogó, kelepelő hangja van.
5. füsti fecske (Hirundo rustica)
Nyálával összetapasztott sárcsomócskákból álló csésze alakú fészkét mindig belső térbe építi: előszeretettel telepszik meg nyitott épületekben (istállókban, csűrökben, pajtákban), befészkel falusi házak tornácára és régi kalapos kéményekbe egyaránt. Sokszor a szó szoros értelmében a ház tűzhelye fölött zajlik családi élete: ki-be járva a nyitott konyha- vagy kamraablakon. Innen szaknyelvi nevének „füsti” jelzője. A gólya mellett a fecske a magyarság egyik tavaszhirdetője és nyárbúcsúztatója. A népköltészetben hírvivő madár, kivált a boldog szerelem postása. Szélső farktollai erősen megnyúltak, erre utal a magyar köznyelvi neve: villásfarkú fecske.
6. kis őrgébics (Lanius minor)
Májustól szeptemberig tartózkodik Magyarországon, innen a köznyelvi neve: nyári gébics. Feje és háta szürke. Az Alföldön szórványosan költ. A mezővédő erdősávok és útmenti fasorok irtása állományát veszélyezteti.
7. gyurgyalag (Merops apiaster)
A gyurgyalag a Kárpát-medence legszínpompásabb madara. „Étlapján” előkelő helyet foglalnak el a fullánkos hártyásszárnyúak. Messzire hallatszó, kellemes pru-pru, gyurr-gyurr-szerű bugyborékoló hangját a levegőből hallatja. Költőüregét homok- és löszfalakban alakítja ki. A hazai állomány fő vonulási iránya alapján mondják török fecskének is.
8. vörös vércse (Falco tinnunculus)
A vércse szavunk származékszó: a vér főnév -cse kicsinyítő képzős alakja. A névadás alapjául a tollazat vöröses foltjai szolgáltak. Éles kliklikli hangját gyakran hallatja. Tájnyelvi neve: tilinkómadár (Alföld). A sólymokkal ellentétben a vércse gyakran „szitál”, azaz egy helyben lebeg a levegőben, hogy vadászterületét alaposan szemrevételezhesse.
9. fülemüle (Luscinia megarhynchos)
Elbűvölő énekét egyre erősödő hű-hű-hű-hű-hű szótagokkal, ún. crescendo-strófával vezeti be. Párzási időszakban hangját éjjel is hallatja. Irodalmi neve a perzsa eredetű bülbül. Költői neve a csalogány, amelyet Kazinczy Ferenc alkotott a csalogatni igéből. A csattogány (ahogy Jókai nevezte) galériaerdők, csalitosok, ligetek gyakori fészkelője.
10. tengelic (Carduelis carduelis)
A tengelic Magyarországon gyakori fészkelő és állandó madár. Színpompás pintyféle. A piros arc faji bélyege. Kedveli a gyümölcsösöket, ligeteket, faluszéli gyomos-gazos árokpartokat, mezsgyéket és a bogáncsosokat. Magyar neve hangutánzó szó: a madár tig-lic, tige-lic hívogatóját adja vissza, mintha azt mondaná, hogy „cibaki-cibaki… ide-ide-tengelice-mind!”. Ez az alapja a stiglic jövevényszavunknak is.
11. gulipán (Recurvirostra avosetta)
A gulipán talán a legkecsesebb parti madarunk. A sekély vízben gázolva, jellegzetes kaszáló mozdulatokkal keresi a táplálékát. Szikes tavaink ritka, védett, fészkelő madara. Kora tavasszal hallható panaszos, fuvolázó kluip-kluip kiáltása. Fölfelé görbülő csőrkáváira utal népi neve: kaszaorrú sneff.
12. uhu vagy nagy fülesbagoly (Bubo bubo)
Az uhu a legnagyobb európai bagolyfaj, amely fülszerű tollpamatot visel a fején. Innen a köznyelvi nagy fülesbagoly neve. Röpte nesztelen. Hangja: mély, rövid u-uh, a második szótag elhalkuló. Negyedik ujja ún. vetélőujj: előre és hátra egyaránt fordíthatják.