Az ősi uráli tárgyragok története és vesszőfutása

Ide kattintva elolvashat egy részletet a könyvből

Meglehetősen különös nézetek láttak napvilágot az elmúlt évtizedekben az uráli nyelvek jelenlegi és egykori tárgyjelöléséről: némelyek szerint egyes nyelvekben a tárgyat a genitívuszrag jelöli, és így volt a legtávolabbi korokban is, mások viszont – főleg újabban – azzal számolnak, hogy *-m és *-t tárgyrag is volt az alapnyelvben.
E könyv szerzője szerint a mai nyelvek vallomása alapján az utóbbi nézet helyes: az uráli alapnyelvben kétféle tárgyrag volt: a *-t az élőlényt, főleg embert jelölő névszókhoz járult, míg az *-m elsősorban a dologi jelentésű főnevek ragja lehetett.
A mai nyelvek közül a finnségi, a lapp, a mordvin, a cseremisz és a vogul, valamint a szamojéd csoport több tagja őrizte meg az *-m ragot vagy annak hangtörténeti folytatóját, nincsen viszont hangtörténetileg közvetlenül igazolható képviselője a permi nyelvekben, az osztjákban, a magyarban és a jenyiszejiben; a *-t rag a finnségi nyelvek és az osztják nyelvjárások egy részében, továbbá a magyarban őrződött meg; a *-t tárgyragnak a nyomai alighanem megtalálhatók a vogulban, a jurákban és a szelkupban. Indokolt mindkét tárgyraggal a nyelvcsalád tagjainak közös ősében számolni, lévén természetes jelenség, hogy az alapnyelvi elemek egy része egyes nyelvekből kiveszik. A *-t többesjelet megőrzött uráli nyelvekben azért állhat a többes számú alanyeset nominatívuszi (alanyi) és akkuzatívuszi (tárgyi) funkcióban, mert a többes akkuzatívusz hajdanán tartalmazhatta a *-t többesjelet és az élőt jelentő főneveknél a *-t tárgyragot is, így a „főnév + *-t számjel + *-t tárgyrag” alakban a pleonasztikusnak tűnő t-t szekvencia t-vé egyszerűsödött, és ezáltal homofonná vált a többes nominatívuszi alakkal, ez pedig idővel analógiásan általánosult az egész főnévragozásban; így a *-t magára ölthette e két többes számú kázus funkcióját. Azokban a nyelvekben, amelyekben a *-t többesjelet újabbak váltották föl, a kettős funkció analógiásan átkerült azokra is.
Több nyelvben az egymáshoz fonetikalilag közeli *-m akkuzatívusz- és az *-n genitívuszrag egybeesett n-ben, ez egyes nyelvekben a továbbiakban -0‑vá lett, így ezekben a nyelvekben e két kázus szinkretikus esetté vált, amely egyes nyelvekben analógiásan bekerült a személyes névmások paradigmájába. Néha a számjel és az esetrag együttese is egybeolvadt, de az általuk létrehozott mai alakokat a legtávolabbi múltra visszavetíteni nagy hiba lenne. Az egybeesés, a szinkretizmus oka fonetikai és hangtörténeti: mindkét kázus közeli képzéshelyű nazális mássalhangzóból áll, és a két morféma eggyé lett: „Akk -m × Gen -n > -n”.